PARENTA KFT. – az Otthon Centrum hálózat tagja

A társaságot 2008-ban alapította Szamosi Barna Szamosi Zsolt testvérpár jó barátukkal Dr. Tóth Lászlóval együtt. A tevékenységre a gondolatot Zsolt adta és így léptek közösen a megvalósítás felé. A pénzügyi válság ebben az időszakban kezdődött, de ennek ellenére sok eredményt hozott hisz az Otthon Centrum brand a működésünk alatt lett ismert a városban és a megyében. Kollegáink közül akik a két városban közel 30-an vannak többen már 10 éve együtt dolgoznak velünk ami egy erős pillére cégünknek. Szolgáltatásaink közül a fő irányvonal az ingatlan és hitelközvetítés, de tevékenységeink között szerepel aktívan a vállalkozások könyvelése és az általános épülettakarítás is lakosság és irodák/cégek részére.

Munkánkat mindig úgy végezzük, hogy szem előtt tartsuk mindenki számára hosszú időre meghatározó döntés egy ingatlan vásárlása-eladása. Ezért tartjuk fontosnak azt, hogy ügyfeleinknek -egy nagy múltú cég hátterén kívül- anyagi és erkölcsi biztonságot nyújtó szolgáltatást közvetítsünk, magasan képzett, felkészült, és elkötelezett tanácsadóinkon keresztül.

Ügyfeleink bizalmát igyekszünk a legnagyobb mértékben meghálálni, amit mi sem bizonyít jobban, hogy tanácsadóinkat megelégedett ügyfeleink ajánlják ismerőseiknek!

Célunk, hogy ügyfeleink igényeit, akár ingatlaneladásról, lakásvásárlásról, hitelről, jogi tanácsadásról legyen szó -, egy helyen, a lehető leghatékonyabban, szolgáljuk ki. Kollégáink az Ön igényeinek megfelelően felkutatják a legideálisabb ingatlant, vagy a legtőkeerősebb vásárlót! Segítséget nyújtanak a tulajdoni lap beszerzésétől kezdve, az adásvételi szerződés megkötéséig. 

Bízunk benne, hogy hamarosan Önt is –országosan több ezer elégedett ügyfelünkhöz hasonlóan- partnereink között üdvözölhetjük, bebizonyítva Önnek is szakmai rátermettségünket!